Luxemburg, 2019. április 1-5.
A University of Luxembourg által szervezett második International Staff Week 2019. április 1. és 5. között került megrendezésre adminisztratív munkatársak számára. A program célja az volt, hogy beszéljünk a már működő és a tervezett együttműködési lehetőségekről, megosszuk a tapasztalatainkat a nemzetközi programokkal kapcsolatban és nem utolsó sorban, hogy újabb értékes ismeretségeket köthessünk az azonos területen dolgozó nemzetközi kollégákkal.
12 ország képviselői voltak jelen, zömében a közép-kelet-európai régióból, de képviseltette magát Szenegál és Izrael is.
A legnagyobb hangsúlyt kapó témák a héten a következők voltak:
1. Új Erasmus+ programok, valamint a 'European Universities' projekt bemutatása, ami 2021 és 2027 között kerül megvalósításra - Ms. Tina Delva előadásában az Európai Bizottságból
2. A 'University of the Greater Region' program bemutatása - Ez az előadás, amit Ms. Mareike Wagner prezentát, különösen felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egy úttörő kezdeményezést mutat be. A program keretében 6 egyetem, 5 régióból, 4 országból (Luxemburg, Németország, Franciaország és Belgium), mintegy 132 ezer diáknak és 6500 oktatónak illetve kutatónak ad lehetőséget arra, hogy 3 nyelven, a partneregyetemek valamelyikén kurzusokon vegyenek részt és vizsgázzanak, oktassanak vagy kutassanak, valamint a campus-ok által kínált szolgáltatások mindegyikét igénybe vegyék.
3. Digitalization - Mr. Joachim Wyssling előadása az 'Online Learning Agreement' projektet mutatta be, valamint a 'European Student Card' kezdeményezést
4. Communication - Egy nagyon érdekes és színes prezentáción vehettünk részt Mr. Aswin Lutchanah közreműködésével, aki bemutatta, hogy a social media alkalmazások használatával hogyan népszerűsíthetjük az egyetemünket, a programjainkat és hogyan segítenek abban, hogy frissebbek és naprakészebbek legyünk a diákjaink - sok esetben egy jóval fiatalabb generáció számára.
Az első nap a bemutatkozásról szólt. Köszöntött bennünket a University of Luxembourg rektora, Prof. Stéphane Pallage, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda vezetője Ms. Stephanie Schott, akitől egy átfogó előadást hallhattunk az egyetemükről. Ezután a résztvevők mutathatták be az általuk képviselt intézményt és természetesen önmagukat. Dálután részletesen megtekinthettük az egyetem legnagyobb campus-át, ami nem csak az egyetem néhány karának ad otthont, hanem kutató intézeteknek, start-up cégeknek, pénzügyi intézeteknek egyaránt. A napot egy közös vacsora zárta szintén a campus területén egy családias étteremben.
A második napot a Learning Centre körbejárásával kezdtük, ami számomra nagyon kellemes meglepetésként a mi Tudásközpontunkra emlékeztetett, mind céljaiban, felszereltségében és szolgáltatásaiban egyaránt. Ezután hallgattuk meg a már korábban említett Communication előadást, majd egy közös ebéd után Prof. Melanie Wagner beszélt nekünk Luxemburg és a Luxemburgi Egyetem soknyelvűségéről kiegészítve egy luxemburgi nyelvi kurzussal.
Szerdán, a harmadik napon sok szakmai program várt ránk. Elsőként az új Erasmus+ Program és a 'University of the Greater Region' bemutatása, majd az ezekre a programokra vonatkozó nyelvi feltételek, nyelvi előkészítők és kurzusok kerültek szóba. A nap negyedik előadásának címe 'The International Dimension in Higher Education focusing on ICM' volt. Ezt a prezentációt Mr. Bruno Castro (Európai Bizottság) tartotta és nagyon sokat segített abban, hogy más perspektívából és egy szélesebb látószögből tekinthessünk a mindennapi munkánkra és annak értékére. A nap végén kirándulni mentünk Luxemburg belvárosába.
Csütörtökön, a negyedik napon elsőként a már említett 'Digitalisation' előadást hallgattuk meg, délután pedig lehetőségünk volt 3 kar közül egyet meglátogatni. Én természetesen a 'Faculty of Science, Technology and Communication' kart választottam. Itt egy nagyon érdekes és interaktív workshop-on vehettünk részt, ami középiskolásoknak szólt és a célja a különböző tudományágak és az ezeken a területeken végzett laboratóriumi munka bemutatása volt.
Az utolsó napot szintén intézménylátogatással kezdtük. Az én választásom az 'Interdisciplinary Centre for Security, Reliability and Trust'-ra esett. Itt egy rövidebb bemutatás után körbejártuk a különböző részlegeket, így láthattuk, hogy hogyan lehetséges az egyetemmel való szoros szakmai együttműködés. Mivel mi a látványosabb high tech kutatási területek eredményeit láthattuk, ezért szívesen maradtunk tovább és osztottuk meg a saját tapasztalatainkat és tudásunkat a bemutatott témákkal kapcsolatban. Délután az utolsó közös ebéden és egy hajókiránduláson a Moselle-en búcsúzhattunk el el egymástól és a szervezőktől.
A Luxemburgi Egyetemen eltöltött hét folyamán nagyon sok nyitott és segítőkész emberrel és szakemberrel találkoztam és sok olyan gyakorlatot ismerhettem meg, ami nagyban segíti a munkámat. Emellett szeretném kihangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy az ilyen és az ehhez hasonló szakmai tapasztalatok milyen sok frissességet tudnak hozni a hétköznapokba. Egy nagyon jól szervezett programon vehettem részt, ami remélhetőleg hosszú munkakapcsolatokat eredményez majd. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy éljen a Staff Week-ek adta lehetőségekkel.