2020. szeptember 3-án a Konzuli Szolgálat honlapján módosultak a Magyarországról történő kiutazásra vonatkozó szempontok.
A világjárvány miatt 2020. szeptember 1-jén életbe lépett intézkedések értelmében nem javasolt a magyar állampolgárok külföldre utazása. A Minisztérium az I. kategóriába átsorolt országokba továbbra sem javasolja az utazást, de előfordulhat, hogy kivételes esetekben és halaszthatatlan ügyben mégis szükségessé válik a kiutazás. A kivételek közé bekerült a „Hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése” is, amely az ösztöndíjprogramok keretében kiutazni tervező hallgatókra, oktatókra is vonatkozik.
A kiutazói mobilitás tehát a felsorolt országokba jelenleg lehetséges, az alábbi részletszabályok megismerése és betartása mellett:
- a kiutazóknak a fogadó ország éppen aktuális beutazási feltételeit és szabályait kell betartaniuk – minden kiutazó saját felelőssége, hogy ezekről naprakész információkkal rendelkezzen
- amennyiben a fogadó országban a megérkezést követően karanténba kell vonulni, a karantén időszaka az ösztöndíjas időszakba beszámít – amennyiben a karantén két negatív teszttel kiváltható, úgy annak esetleges költségét az ösztöndíjból kell fedezni
- a mobilitás végén a hazatéréssel kapcsolatos szabályokat minden hazatérőnek be kell tartania (2020. október 1-ig érvényes a hazatérőkre vonatkozó 2 hét karantén vagy 48 órán belül két negatív teszt bemutatása, a későbbi hazatérés esetén még nem ismertek a szabályok)
- a hazatérés utáni karantén időszaka nem számít bele az ösztöndíjas időszakba, arra támogatás sem igényelhető
- a kiutazók figyelmébe ajánljuk a kiutazó hallgatóknak és a felsőoktatási intézmények munkatársainak készült továbbra is érvényes útmutatásainkat a vis maior helyzetekről
- a külföldön online végzett tanulmányok is külföldi mobilitásnak számítanak, a külföldön töltött időszakra jár az ösztöndíj
- amennyiben a körülmények indokolják, minden kiutazónak lehetősége van továbbra is vis maior kérelmet benyújtani a https:\\vismaior.tka.hu felületen.
Tehát azok a hallgatók, akik külföldi ösztöndíjat nyertek el az alábbi 42 ország egyikébe, továbbra is kiutazhatnak, hogy megkezdhessék tanulmányaikat, amennyiben annak feltételei biztosítottak a fogadóországban, a fogadóintézményben.
Utolsó módosítás: 2020.09.04.