Szalai Ágnes BTK, történelem – latin tanári MA
2016/17
Románia, Kolozsvár
Erdélyi Múzeum Egyesület
Az Erasmus+ szakmai gyakorlatom ötletét az előző szemeszter tapasztalatai ihlették, hiszen a gyakorlatot megelőzően már eltölthettem egy félévet részképzés kereti között Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem. Már ekkor tájékozódtam az Erasmus programról, a külföldi tanulás lehetőségeiről, amelyről néhány évvel ezelőtt egy kari előadáson hallottam. Így először a Pécsi Tudományegyetem honlapján tájékozódtam, ezt követően pedig konkrét kérdéseimmel felkerestem a kari koordinátorunkat, aki mindenben segítségemre volt.
A gyakorlat elsődleges motivációját a szakmai tapasztalat és a kapcsolatépítés jelentette, hiszen tervben volt/van a történettudományi doktori képzésbe való jelentkezés, amelynek sikerességéhez mindenképpen hozzájárult a külföldi tanulmányút. Éppen emiatt nem volt nehéz a célország kiválasztása sem, hiszen a jövőbeli terveim szerint Erdély 17. század végi történetével szeretnék foglalkozni, amelynek jelentős forrásai Kolozsvárott találhatók.
A tavalyi részképzésnek köszönhetően már tapasztaltabb voltam a külföldi tanulmányokat illetően, így túl sok nehézséggel nem kellett szembenéznem. Gördülékenyen ment a dokumentumok, igazolások intézése, a városban (országban) való eligazodás, az odautazás és a szállásfoglalás is.
Ugyanott szálltam meg, ahol a tavalyi szemeszter során. Lényegében egy garzonhoz hasonlítanám a vendégszobát, amit béreltem, havi 200 euróért. Ez az összeg romániai (kolozsvári) viszonylatban nem a legkedvezőbb, de nehezen találtam volna év közben, 2 hónapos időintervallumra albérletet (kb. 150-160 euró egy szoba rezsivel), így ez tűnt kézenfekvőnek. A lakás fekvése azonban nagyon kedvező volt, hiszen a központtól – ahol a szakmai gyakorlatom egyesületének központi épülete, a levéltárak, valamint az akadémiai könyvtár van – mindössze 15-20 percre van, s az sem mellékes, hogy minden nap a műemléknek nyilvánított házsongárdi temetőn keresztül ereszkedtem le a városközpontba.
Az utazás szempontjából mindenképpen előny volt a bérelt lakás központhoz való közeli fekvése, mert annak ellenére, hogy helyi járatos buszok és villamos is jár a városban, valamint több otthoni városhoz hasonlóan van lehetőség a „bubby” kerékpár használatára, a közlekedés elég nehézkes. Így a tömegközlekedést nem is nagyon használtam, de egyébként kb. az otthonihoz hasonló költséggel ez is igénybe vehető, ahogyan a távolsági buszok is. Ha esetleg a város távolabbi pontjára kellett mennem, akkor inkább taxit hívtam, ugyanis az otthoni árakhoz képest jelentősen olcsóbb (több kilométeres, éjszakai utazás során sem fizettem többet 10-15 lejnél ~ 1000 forint). Mindemellett a kiutazásom is viszonylag egyszerű és olcsó volt, hiszen Pécsről jön közvetlen járat Kolozsvárra mindössze 6000 forintért.
A megélhetési költségek hozzávetőlegesen ugyanolyanok, mint otthon; egyes dolgok olcsóbbak, mások kicsit többet kerülnek. Minden nap volt lehetőségem étteremben vagy menzán étkezni, hiszen a városközpontban rengeteg vendéglátó egység van, amelyek közül többen még a kiszolgálás is magyar. A mindennapokhoz szükséges bevásárlást pedig általában nagyobb bevásárlóközpontokban (Lidl, Billa) intéztem, mert ezek is viszonylag közel voltak a szállásomhoz, de nagyon sok kisebb bolt, pékség stb. is van a városban, ahol viszonylag kedvező áron lehet vásárolni. Így – annak ellenére, hogy az átlagnál kicsit magasabb áron béreltem szobát, még a beiktatott kirándulásokkal együtt is – kijöttem a kapott ösztöndíjból.
Minthogy nem először jártam itt, így már több ismerősöm, barátom volt, akikkel a tavalyi ösztöndíjam óta folyamatosan kapcsolatban voltam/vagyok, így elsősorban velük töltöttem a szabad időmet. De az elmúlt félév tapasztalatai alapján mindenkinek ajánlom, hogy vegye igénybe „budy” segítségét, mert nagyon sok segítséget jelent az esetleges kezdeti nehézségek (szálláskeresés, eligazodás, dokumentáció stb.) leküzdésében.
A szakmai gyakorlati helyem az Erdélyi Múzeum Egyesület, valamint a vele kapcsolatban álló kolozsvári közgyűjtemények voltak. A kutatóintézetnek több szakosztálya is működik, én elsősorban a történettudományi szakosztály dolgozóival voltam kapcsolatban. Hétköznap délelőttönként általában a Kolozs Megyei Állami Levéltárban, míg délután az Akadémiai Könyvtárban kutattam, de több esetben a délutánokat a mentorommal, valamint a kutatóintézet munkatársaival való konzultációkkal töltöttem. Emellett számos egyetemi, intézeti előadáson, valamint kiállításon vettem részt, amelyek szintén a szakmai épülésemet szolgálták.
Összességében úgy érzem, szakmailag rengeteget fejlődtem az ösztöndíj segítségével, amelyet elsősorban a mindvégig támogató közegnek és az EME kutatóinak köszönhetek. Mindez rengeteget segített a doktori kutatásom előmozdításában. Emellett sokkal nyitottabb lettem más kultúrákra és a nyelvismeret mellett (hiszen annak ellenére, hogy a fogadóintézményben magyarul beszéltünk, a mindennapi teendők során többnyire angolul) a szociális készségeim is fejlődtek.
Mindezek alapján mindenkinek nagyon ajánlom az Erasmus ösztöndíj igénybevételét, hiszen életre szóló élményekkel, (szakmai) tapasztalatokkal, új barátokkal gazdagodtam.
Ivók Balnka Anna KTK, pénzügy és számvitel
2016/17
Székelykeresztúr, Románia
Asociatia de tineri din ardeal
Az Erasmus programról már középiskolás koromban hallottam, hatalmas lehetőségnek tartottam, ezért tudatosan készültem az egyetemen arra, hogy külföldön végezzem a szakmai gyakorlatomat, illetve külföldi egyetemen tanuljak fél évet. Jelen beszámoló a szakmai gyakorlatomat foglalja össze.
A fogadó szervezetemmel 2016-ban, egy nyári EVS rövidtávú önkéntesség alatt találkoztam, ahol nagyon jó benyomást tettek rám, és úgy gondoltam, hogy ha támogatják, akkor náluk töltöm el 3 hónapos szakmai gyakorlatom. A szervezet tevékenysége központjában a fiatalok és fiatal felnőttek nem-formális személyiségfejlesztése és képzése áll, hazai és nemzetközi környezetben. Ezt ifjúsági cserék, kortárssegítő- és ifjúsági vezetőképző tréningek, nyári táborok és tematikus hétvégék szervezésével, valamint önkéntesek fogadásával és küldésével érik el. Romániát a nemzeti sokszínűsége, gyönyörű természeti adottságai és Magyarországgal közös történelmi gyökere miatt választottam. Erdély mindig is közel állt a szívemhez, tudtam, hogy huzamosabban szeretnék ott időt tölteni, nem csak, mint nyaraló turista.
Az elvárásaimnak tökéletesen megfelelt a kint töltött idő, már előzetes ismereteim voltak arról, hogy mi vár rám, így semmilyen meglepetés nem ért, vagy ha ért is, az csak pozitív értelemben. Negatív tapasztalatot nem is tudnék mondani, úgy érzem 100%-ig kihasználtam az időm és a kínálkozó lehetőségeket, ha a nemzetközi barátságok kialakításán és a szabadidőmben eltöltött belföldi utazásokra, túrázásokra gondolok, és szakmailag is fejlődtem. Hasznosnak érzem mindkét félre tekintettel azt a munkát, amit az egyesületnél végeztem.
A munkám az egyesületnél sokrétű volt, a weblapszerkesztésen, tematikus hétvégék szervezésén, adminisztráción, és az önkéntesek koordinálásán át is számos feladatot bíztak rám. Amikor kiderült, hogy októbertől Erasmus+ részképzésen tudok részt venni, felajánlották, hogy hosszabbítsuk meg a szerződésem, aminek nagyon örültem, úgy éreztem, hogy elégedettek a munkámmal.
Utazni akár repülővel vagy vonattal is tudtam volna, de a sok csomag és a busz pécsi indulási helye miatt azt választottam, nem beszélve az olcsó árról és az esti utazás kényelméről. Délután felültem a buszra és reggelre már meg is érkeztem Székelykeresztúrra. A szállásom a szervezet által bérelt hatalmas ingatlanban volt, külföldi önkéntesekkel együtt laktam, havi 120 eurós díj ellenében. Nagyon örültem, hogy nem kell teljesen önállóan albérletet keresnem, mert így közel voltam a munkavégzésem helyéhez és interkulturális környezetben éltem a mindennapjaim. Az ottlétem alatt megfordultak a házban spanyolok, törökök, franciák, lettek, angolok és magyarok. A város egy pici székely város Erdély szívében, 10 ezer lakossal, és korlátozott tömegközlekedéssel. A kevés járat miatt viszont működik a régióban a stop-kultúra, ha ki akartunk mozdulni, szinte mindig a hüvelykujjunk segítségével tettük meg azt. Ha nem volt hétvégi rendezvénye a szervezetnek, akkor lakótársaimmal együtt felfedeztük a környék látnivalóit, Erdély gyönyörű természeti kincseit.
A megélhetési költségek hasonlóak Magyarországéhoz. Az ösztöndíjamból nagyon jól meg tudtam élni, a szálláson felül minden egyéb költségemet fedezte.
Nagyon jó döntésnek tartom, hogy nem sajnáltam az időt és energiát a pályázásra, számos élménnyel és tapasztalattal, tudással gazdagodva tértem haza. Szerintem egy Erasmus után az ember másmilyen lesz, megváltozik a perspektívája, színesebb üvegen keresztül szemléli utána az életet. Minden kortársamnak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik jobban meg szeretnék ismerni önmagukat és magabiztosabbak szeretnének lenni az életben.
Radnai Dániel Szabolcs BTK, Magyar – mozgóképkultúra és médiaismeret tanár
2017/18
Románia, Kolozsvár
Universitae Babeş−Bolyai
Az Erasmus+ programról már egyetemi tanulmányaim kezdetén sokat hallottam (nyílt napon, beiratkozáson, interneten, itt-ott-amott), ami meglehetősen régen volt (pontosan ötödik éve), de sokáig meggyőződésesen gondoltam azt, hogy én sohasem fogom „igénybe venni” az egyetemi életnek ezt a lehetőségét. Sokáig nem éreztem vágyat, hogy puszta kíváncsiságból „más kultúrákat ismerjek meg”, „feszegessem a határaimat” stb., de a mesterképzés első évében, 2017 nyarán fordult velem egyet a világ, amikor is egy konferencia alkalmával megismertem Kolozsvárt. Azon túl, hogy a Babeş−Bolyai Bölcsészkarában egy kiváló, remek tanárokkal rendelkező fakultást ismertem meg és nagyon sok fantasztikus emberrel találkoztam, csábított az is, hogy van egy hely még a világban (bárha a határainkon kívül), ahol az anyanyelvemen tanulhatok. Mindent megtettem a következő félévben, hogy a rákövetkező tavasszal visszamehessek Kolozsvárra (előre teljesítettem kurzusokat, többek közt a csoportos gyakorlatot is), s ez sikerült is, így gyakorlatilag a kötelezően elvégezendő itthoni tantárgyak mázsás terhe nélkül utazhattam ki.
Amit vártam elsősorban, az a szakmai fejlődés volt, hiszen több, a kutatási területemhez – 19. századi magyar irodalom – kapcsolódó, abban jeleskedő oktatóval ismerkedtem meg még tavaly; ezen túl pedig egy „másik világ”, egy másik kisebb-nagyobb közösség megismerése és az ezzel járó levegőváltozás volt a célom. Hogy mindez úgymond „megvalósult”, „bejött” – talán nem is fejezi ki tökéletesen, mi mindent kaptam ez idő alatt. Mintha négy hónap alatt egy másik egyetemet is elvégeztem volna, rengeteg csodálatos embert ismerhettem meg, olyan barátokat szereztem, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot és részévé váltam – ha csak rövid időre is – egy nagyon vagány, baráti szubkultúrának, a kolozsvári magyar fiatalok közösségének. S miközben apránként igyekeztem felfedezni ezt a „másik világot”, addig észrevétlenül magamat is jobban megismertem, s bizonyos az is, hogy más emberként tértem vissza
Jóllehet az egyetemen az anyanyelvemen tanulhattam, főként eleinte okozott nehézséget a román nyelvű adminisztrációval való kommunikáció, mely legfőképp abból táplálkozott, hogy egy mukkot sem beszélek románul, s a néhány évvel ez előtt megszerzett (és azóta igencsak elrozsdállott) angol középfokúmmal nem mindig tudtam érvényesülni. Ugyanakkor ilyen típusú problémákkal csak a bonyolultabb szervezési szituációkban (jellemzően a mobilitás elején és végén) találkoztam, a mindennapi életben nem igazán okozott gondot. Bíztam – okkal, mert megérte! – az emberek jóindulatában és az engem körülvevő egyetemisták, barátok segítségnyújtásában. Nem mondanám, hogy különösképpen belefolytam az általam négy hónapig bitorolt, hízelgően olcsó (170 lei / hó) kollégium (kolozsváriasan: „bentlakás”) pezsgően multikulturális „össz-Erasmusos” életébe, de nagyon szerettem ott lakni, s csodák csodájára úgy jött ki a lépés, hogy magyar szobatársat kaptam magam mellé. Persze mások is voltak magyarok az A1-esben (és nem csak ott a kampuszon), s biztosan kijöttem volna egy jemeni egyetemistával is, de örökké hálás leszek a sorsnak (vagy egy teljesen esetleges ügyintéző önkényének), hogy Domonkost kaptam társamul erre a meseszerű expedícióra a 7-es számú szoba fedélzetén. Alapvetően nemcsak a szállás volt jutányos: egész félév alatt azt éreztem, hogy bármilyen terméket/szolgáltatást veszek igénybe (étel, ital, utazás, mosás stb.), annak emberi ára van, így sosem kellett azon töprengnem estéket, hogy vajon holnap miképp osszam el a napi fejadagot, vagy hogy megihatok-e egy sokadik sört a barátaimmal. Gyakorlatilag többet fogyasztottam meleg ételt külföldi tartózkodásom alatt, mint itthon; a számtalan jó étterem mellett a bölcsészkaron állandó kantin állt rendelkezésre, ahol 20% kedvezménnyel ehettem hallgatói minőségben; állandó menüzős kifőzdémben pedig (melynek nevét sem hallgatom el: Agapé) az ún. „A-kártya”, azaz az erdélyi magyar egyetemi hallgatóknak járó egyik igazolvány fejében tehettem szert jelentős árengedményre.
Mint utóbb megtudtam, Kolozsváron – két további kártya birtokában – a városi buszok két központi vonalán ingyenes az utazás a diákoknak, illetve bárhova, bármikor ingyenes az országon belüli vasúti közlekedés minden huszonöt év alatti diáknak, s a bérelhető városi ClujBike-okról nem is beszéltem… Mindazonáltal én ezeket alig vettem igénybe, hisz akkor meg kellett volna vonnom magamtól a Hasdeu kampusztól a Central Parkon át a Horeárig vezető reggeli mesés sétát, ezt a mindennapi félórás csodát. Így csak a legszükségesebb esetekben vettem igénybe a tömegközlekedést. A Révai Lexikon összes oldala sem lenne elegendő hely ahhoz, hogy elmeséljem, hányféle szuperebbnél szuperebb programon vettem részt kinn tartózkodásom alatt; legyen elég annyi, hogy voltak délutánok, mikor nem tudtam eldönteni, hogy három egy időben tartott esemény közül melyikre menjek el… Egy biztos, sosem unatkoztam! Ugyanez igaz az egyetemi tanulmányokra is: amennyire tudtam, kivettem a részem a tanulásból – rettenetesen megerőltető négy (azaz: 4) kötelező „szerződéses” kurzusom mellett rengeteg órára jártam, s voltak hetek, amikor hétfőtől péntekig minden nap reggel nyolctól este nyolcig bent voltam a bölcsészkaron. Kiválóan éreztem magam minden felvett vagy csak kipróbált kurzuson, nagyon sok új tapasztalattal gazdagodtam, végül valamennyi tárgyamat tízesre teljesítettem, illetve e néhány hónap alatt született (részint a bentlakás félhomályában, részint a magyar szak könyvtárában) legutóbbi TDK-dolgozatom is.
Ha a kedves Olvasónak nem lett volna gyanús, a szöveg kronológiáját az Erasmusbeszámolóhoz tartozó sillabusz alapján állítottam össze. A végén szerepel még néhány kérdés, amikre sűrítve, összevontan szeretnék válaszolni. („Mi volt a legjobb az Erasmusban? Mit adott neked a program? Miért ajánlanád másoknak?”) Szomorú lennék, ha a fentiekből nem derült volna ki, hogy „mit adott nekem” az Erasmus, vagy hogy „miért ajánlanám”, így ezt nem részletezem tovább, inkább csak a legelsőre felelnék. Hogy mi volt a legjobb benne? Talán az emberek – azok az emberek, akikben megtaláltam önmagam, s akiket (így, ekkor, ilyen közelről és ilyen mélyen) nem ismerhettem volna meg, ha nem megyek el hozzájuk. S ha ez számomra a „legjobb” volt az Erasmusban, akkor talán ez a legrosszabb része is egyben. Hiszen volt, akire nem jutott időm, volt, akit már későn (túl későn) ismertem meg, s jó lett volna még beszélni vele egy pár szót, látni az arcát, hallani a hangját. És persze ha az emberek a legfontosabbak, őket a legnehezebb otthagyni. Így mindez legalább olyan szomorkás, mint amilyen szép. A jövőre nézve abban bízom, hogy nem kell már egy másik Erasmus+ ahhoz, hogy mihamarább visszamehessek hozzájuk.