Hegyvári Dávid MK Festőművész
2016/17
Lettország, Jurmala
Latvian Christian Academy
Az Erasmus+ programról a Pécsi Tudományegyetemen belül, a felsőbb évfolyamba járó diákoktól hallottam. A szaktanárom ajánlotta, hogy jelentkezzek rá, mert ez egy nagyszerű lehetőség, hogy megismerjek más kultúrákat is.
Azt vártam a tanulmányúttól, hogy a nyelvtudásomat a gyakorlatban is használva fejleszthessem, továbbá, hogy felfedezzem az ország nevezetességeit. Szakmai szempontból is elvárásaim voltak, szerettem volna valami újat kitanulni.
Kezdetben több dolog is nehézséget jelentett. A boltokban nem mindenhol beszélnek angolul, a pult mögül testbeszéddel tudtam megértetni magamat, többé-kevésbé mindent sikerült így megvenni. A szupermarketekben minden simán ment. Az egyetemen a rajz és a festő tanár sem beszél angolul, ami problémát jelentett volna, ha a litván Erasmusos kolléga nem fordít oroszból angolra, ugyanis itt sokan tudnak oroszul. A szállás foglalása sem ment simán, először egy olyan apartmant kaptam, ami koszos volt, és drága, 300 euró volt egy hónapra. Igaz, volt külön háló, konyha és fürdőszoba. A másik két hónapra sikerült olcsóbbat találni, ez tisztább volt, kisebb, egy szobás apartman egy zuhanyzóval, 200 euró egy hónapra. Az elhelyezkedése ideális: 10 percre van gyalog a vonatállomástól, 15 percre az akadémiától. A tengerpartra pedig 9 perc alatt le lehet sétálni.
Az országba repülővel érkeztem, oda-vissza jegyet vettem, körülbelül 65 ezer forintba került. A reptérről egyszerű eljutni Jurmalába. A 22-es busz visz Rigába, onnan vonat visz Bulduriba, Jurmala városrészébe, ahol a suli is van. Taxival is lehet menni, az drágább, de gyorsabb.
A város hosszúkás, végig van benne vasútvonal, ami bevisz a fővárosba, egy jegy 1,40 Euró. Buszok is vannak, az ára ugyanaz. Az akadémiával szemben van egy egészségház, abban van egy étkezde, hétfőtől péntekig működik, nagyon jó a konyhája és 4-5 Euróból egy férfi is jól teleeszi magát. Vásárolni a Maxima üzletben éri meg, a RIMI drágább, de több mindent megtalálni benne. Szórakozási lehetőségként el lehet menni Aqua parkba, edzőterembe. Van itt szabadtéri múzeum halászbárkákkal, koncertterem, játszótér Work Out gépekkel, kalandpark. A tengerpart mentén fenyőerdő húzódik bicikliúttal, pallókkal kiépített ösvény vezet a természetvédelmi területeken.
Nem vezettem számlakönyvet, de körülbelül ennyit költöttem egy hónapban: a szállás 200 Euró, az élelmiszer, háztartási dolgok 100-150 Euró, ebéd a vendéglőben 100 euró, utazás és szórakozás változó.
A fogadó intézet nagyon figyelmesen és mindent tisztázva indított el a szemeszterben. Az elméleti órákon előadást hallgattunk a vallásos és a szakrális művészet szimbólumairól és jelentéseiről. A tanteremben projektor és sötétítő függönyök segítették az előadást. A gyakorlati kurzusokon egy új rajzolási technikával ismerkedtem meg, továbbá a festés terén a műtermi tanulmányfestésben és a kompozíciós képességem elmélyítésében gyarapíthattam a tudásomat. Az ikonfestés kurzuson pedig egy saját ikon elkészítésével végigjárhattam, elsajátíthattam a művelet lépéseit. Hasznomra váltak és érdekesnek mutatkoztak az itt folytatott tanulmányaim. A reggeli imádság alkalmai fegyelmezett és rendszeres életritmust adtak, még ha kezdetben idegennek éreztem és feszélyezett.
A főváros, Riga közel volt, sokszor felutaztam, megnéztem a város nevezetességeit, egy múzeumba pedig az egyetem keretein belül ingyenes tárlatvezetést is kaptunk. A kávézókban jól át lehet melegedni egy forró ital mellett. Fel kell készülni a hidegre, mínusz 10 fokos hideggel is számolni kell. Február vége felé melegedett fel 3-4 fokra a hőmérséklet, és tartott még áprilisban is. Az óvárosban van egy jó pékség, nagyon finomakat lehet enni, be lehet ülni ilyen helyekre társasággal.
Az Erasmus program új ismeretségeket adott nekem, hasznos szakmai tudást, érdekes élményeket, természeti szépségeket. Vonattal el lehet menni Kemeribe, onnan több turista útvonal is vezet a Nemzeti Parkba. A legnagyobb élményt a természet adta nekem.
Azoknak ajánlom, akiket kifejezetten az ikonfestés érdekel, akik bírják a dolgok lassú folyását. Akik szeretnék a hideg éghajlatú zord tenger szépségeit megismerni. Nyáron fürödnek is benne, de ebben nekem sajnos nem volt részem. Ajánlom, mert kényelmes és szép, a suli mellett van idő utazgatni is.
Telkes Bettina BTK Szlavisztika, Orosz szak
2018/19
Lettország, Riga
University of Latvia
A nevem Telkes Bettina, negyedéves szlavisztika orosz szakos hallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetemen. A 2018/2019/1 szemeszterét Lettország fővárosában, Rigában töltöttem és a Latvijas Universitate diákja voltam. Beszámolómban szeretném bemutatni nektek milyen lehetőségek vannak északon, konkrétan Rigába. Az Erasmus+ programról először a nővéremtől hallottam, aki egy félévet töltött Németországban, majd az egyetemi tanáraimtól, valamint később a kari Erasmus koordinátortól kaptam bővebb információt, ám a döntést, hogy részt veszek-e a programban hosszas gondolkodás után hoztam meg. Életem legjobb döntése volt. A jelentkezéshez szükséges információkat viszonylag könnyen be lehetett szerezni az egyetem honlapjáról, a koordinátoroktól, a pályázás menete pedig gyorsan lezajlott. A kinti egyetem honlapján minden fontos és szükséges információt könnyen meg lehetett találni (elérhetőségek, határidők, tárgyak angolul). Amennyiben valamilyen kérdés merült fel, mindkét fél hamar válaszolt. Az adminisztrációval később sem volt probléma és Campus Mundi ösztöndíjasként sem merült fel semmi gond.
Riga Lettország fővárosa, a Baltikum legnagyobb városa, nagyjából ennyit tudtam róla, mielőtt elindultam volna az útra. Maga az ország is meglehetősen kicsi, a fővároson, Rigán kívül nem ismert annyira más város hazánkban. Persze tudtam, hogy északon van az ország, ezért meleg ruházattal alaposan fel kellett készülni, ami jól is jött még a téli hónapokban, valamint a Finnországban tett látogatásunk során. AirBaltic közvetlen járatával mentem Rigába. Már a gépen szerencsém volt, ugyanis egy magyar férfi ült mellettem, aki elmesélte, hogy a felesége lett, majd az ezt követő 2 órás repülőút alatt alaposan felkészített, hogy mire számíthatok, milyenek a lettek, az ételek, javasolta, hogy a lett túró rudit (Kārums) feltétlenül kóstoljam meg, látogassak el az ország legnagyobb homokos strandjára stb.
A landolást követően sem maradtam egyedül hála a mentorhálózatnak. A kiutazást megelőzően a fogadó egyetem felkínált egy lehetőséget arra, hogy legyen egy mentorom, aki segít a kezdeti lépésekben, elvisz helyekre, segít a dokumentumok elintézésében, valamint bemutatja a várost, amennyiben szükség van rá. A következő héten az ESN Riga szervezésének köszönhetően sok program keretein belül összeismerkedhettünk más Erasmusos diákokkal. Az egyik ilyen rendezvényen találkoztam más magyarokkal, akikkel a szemeszter folyamán szoros barátság alakult ki. Reznas Student Hotelben szálltam meg, amelyet a fogadó egyetem ajánlott egy másik kollégiummal együtt. A kollégium külföldi, valamint lett diákoknak adott otthont, így volt lehetőségünk pár helyivel is megismerkedni közelebbről. Havonta 100€ földszinti kétágyas szobáért, két közös konyháért és fürdőért szerintem teljesen reális ár
A város kicsi, a kollégiumtól csupán 15 perces az út és máris a központban vagyunk, onnantól meg minden könnyen megközelíthető busszal, villamossal, trolival, illetve gyalog. Ha akartunk se tudtunk elkésni. Gyönyörű az óvárosi rész, a Daugava-folyó partja, a városi könyvtár és a különböző nevezetességek, amik minden egyes szuveníren megtalálhatók. Hogy mit lehet elmondani a nemzetről? Elsőre nem a legbarátságosabbak, erősen érzékelhető a balti népekre jellemző zárkózottság, főleg az idősebb generációnál. Gyakran előfordult, hogy szó nélkül félrelöktek, mert siettek fel vagy le a buszról, köszönést mellőzve haladtak át az ajtón, amit kinyitottam nekik, valamint olykor az angol hallatán arcukról lefagyott a mosoly. Természetesen vannak kivételek, akiket ha megismer az ember, azonnal elfelejti ezeket. A fiatalok nyitottabbak, segítőkészebbek, sokkal barátságosabbak. Például egy lett lány minden héten segített a lett házim megírásában, valamint megadta az elérhetőségét is, hogy keressem bátran, ha valamire szükségem van.
A Latvija Universitate Bölcsészttudományi Karán tanultam fő tárgyamnak megfelelően oroszt, ami nem mellesleg az ország második leggyakrabban beszélt nyelve. A tanárok kedvesek, segítőkészek voltak, sokat fejlődött az orosz tudásom, valamint az angolom szinte anyanyelvi szintre fejlődött. Életemben először nyílt alkalmam hokimeccsre menni az Arena Rigaba, ahol rögtön megszerettem a hazai csapatot, és az ezt követő 4-5 alkalommal lelkes szurkolójukká váltam. Igaz a meccsekre vett karkötő az ország zászlójának színeivel, valamint lelkesedésem sem segített nekik, hogy sok győzelmet arassanak, viszont hatalmas élmény volt együtt szurkolni egy stadionnyi emberrel. Még a csapat kabalájával is sikerült összebarátkoznunk.
Lehetőségünk nyílt megismerkedni a magyar nagykövettel és családjával. Miután értesültek rólunk, rendszeresen hívtak minket különböző rendezvényekre; magyar filmvetítés, Október 23-ai ünnepség, karácsony a Nagykövet úr rezidenciáján, majd a Balaton Társaság Rigában élő magyaroknak szervezett karácsonyi partyja. Javaslom, hogy a kiutazó diákok keressék fel őket, a Nagykövet asszony is jelezte, hogy szeretettel várnak mindenkit. Szinte minden hétvégén elmentünk valahová szórakozni, táncolni. Riga nagy választékot kínál e téren, vannak bárok, ahol kényelmesen lehet iszogatni, máshol zenekar lép fel, ahol táncolni is van lehetőség, ezen kívül több karaoke klub is található a városban, valamint a nyugodtabb, hogy konkrét legyek, társasjáték kedvelőknek még egy erre a célra létrehozott bár is volt. Szinte minden a központban helyezkedik el, így gyalog könnyen megközelíthetőek. A Lido nevű étteremlánc, ahová gyakran ellátogattunk a város több pontján is megtalálható. Menzához hasonló séma alapján működik, a hatalmas választék ki van rakva, mindent egy tálcára kell pakolni, majd a végén a pénztárnál fizetni. Továbbá tudom ajánlani az ország nemzeti italát a ’Balzamot’, amely három ízesítésben kapható. Elsőre nem lett kedvenc, de sokadik kóstolásra megszerethető.
Rengeteg kellemes élményem van, de talán a legjobbak mind az utazásainkkal kapcsolatosak. Az ESN Riga folyamatosan szervezett kirándulásokat külföldi diákoknak, viszont miután kialakult a saját baráti körünk, mi magunk terveztünk és mentünk ahelyett, hogy 50-60 fővel kelljen gyorsan végigmenni bizonyos helyeken. Mi ezt max 10 fővel kényelmesen meg tudtuk tenni. A Campus Mundinak köszönhetően nem merült fel anyagi problémám, eljutottam Észtországba (Tallin, Tartu), Litvániába (Klaipeda, Kaunas, Vilnius), Finnországba (Lappföld), valamint Lettországon belül is sokat utaztam. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmust. Hatalmas élmény és óriási lehetőség, hogy világot lásson az ember, megismerjen másokat és közben fejlessze a nyelvtudását.