Tóth Zsófia MIK, tervező építész
2015/16
Waterford, Írország
Waterford Institute of Technology
2015 szeptemberétől 4 hónapot töltöttem a Waterford Institute of Technology-n az Erasmus+ tanulmányi ösztöndíj keretei között. Waterford Írország délkeleti részen helyezkedik el. Tipikus campus város, lakossága számottevően egyetemi hallgató, közülük is sok a külföldi ösztöndíjas diák. Az ott töltött idő alatt nem találkoztam magyar hallgatóval, többnyire francia, brazil hallgatók voltak.
Az ösztöndíj elnyerése után felvettem a kapcsolatot az egyetemmel. Tőlük azt az információt kaptam, hogy a kollégiumban már nincsen hely, ezért szobát kezdtem el keresni, utóbb kiderült, hogy mindenki más kollégiumban lakott. Albérletet találni egy idegen országban nem könnyű. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbben minimum egy teljes évre adják ki. Jellemzően rögtön elkérik a kauciót, és az első havi bérleti díjat. Amikor megérkeztem Waterfordba, egy éjszakát hostelben kellett töltenem, mert itthonról nem sikerült albérletet találni. Rengeteg jelentkezést elküldtem, de összesen csak egyre kaptam választ. Végül sikerült egy olyan szállást találnom, ahol 5 ír hallgatóval lakhattam együtt. Érdekesek voltak a különböző dialektusok, a szleng; kettőt közülük még az utazásom végére is nagyon nehezen értettem meg. Szállással kapcsolatban még annyit, hogy én direkt a főcampushoz közel béreltem szobát, de kiderült, hogy az építész kar a belvárosban van 40 percre.
Waterford egy elég kicsi város, gyalog könnyen bejárható. A busz drága, 3 euro körül van egy út. Sok erasmusos hallgató vett kerékpárt, amit a félév végén általában eladnak. Én nem vettem, leggyakrabban gyalog közlekedtem. A távolsági buszokon, vonatokon általában van wifi és konnektor. Írországra azt mondják, hogy állandóan esik az eső. Nekem szerencsém volt; kiérkezésem után két hónapig egyáltalán nem esett, persze azért kellenek a vízálló ruhadarabok, illetve ajánlott rétegesen öltözködni az állandó erős szél miatt.
Itt is 5 éves (3+2) az építész képzés, mint Magyarországon. Én msc-sként a 4-ed éves tárgyakat vettem fel, ami összesen 4 tárgy volt. A komplex tervezés tárgynál inkább a koncepció a lényeg, és a makettek készítése nagyon fontos, a szerkezeteket nem kellett annyira kidolgozni. Csapatmunkában kezdtük, majd szétváltunk egyéni tervezési feladatra. A leadások előtt azért itt is sokszor kellett éjszakázni. Kis létszámú évfolyamok vannak, nálunk 8 ír, 8 erasmusos diák volt. Az oktatók nagyon segítőkészek és türelmesek. A legtöbb tanár, aki engem oktatott, nem is angol anyanyelvű volt; így az előadások, konzultációk könnyen érthetőek voltak. Minden évfolyamnak volt egy terme, ahol estig benn maradhatott dolgozni. Eredmény számítás: 0-100% között kapunk eredményt, 40%tól teljesített a tárgy, ha 60% felett kap valaki, az már nagyon jó eredmény. A magyar osztályzatokhoz képest úgy fordítanám, hogy 0-39% elégtelen, 40-49% 2-es, 50-59% 3-as, 60-69% 4-es, és 70% felett 5-ös. Általában minden félévben van tanulmányi kirándulás, amit nem érdemes kihagyni. Mi Milton Keynes-ben és Oxfordban voltunk. Írországból Angliába nagyon olcsók a repülőjegyek; Dublinból Birminghambe érdemes repülni, és onnan vonattal tovább haladni.
Az építész kar teljesen külön helyezkedett el a belvárosban, és mivel nem a kollégiumban laktam a többi erasmusossal, így többnyire az építészekkel töltöttem az időmet. Sokat utaztunk, Írországban gyönyörű túra útvonalak vannak. Tramore 20 percre van busszal délre, ahol láthatjuk a tengert, illetve többek között a Wicklow Nemzeti Park is kihagyhatatlan. Többször jártam Dublinban, azért az igazi élet ott van. Az ír pubok nagyon hangulatos helyek, és nincs jobb, mint jó társasággal beülni egy frissen csapolt Guinnessre. Az írek nagyon jó kedélyűek, közvetlenek, segítőkészek. A kint töltött idő alatt átragad a pozitív életszemléletük, és ezért jó köztük lenni. A tanulmányi ösztöndíj alatt nekem nem volt időm dolgozni, az Erasmus támogatás kb. a kinti költségek egyharmadát fedezi, ezért otthoni támogatás, vagy előre félretett pénz mindenképpen szükséges.
Már főiskolás korom óta szerettem volna erasmusos diák lenni, de akkor nem sikerült. Talán nem is akartam eléggé. Elkezdtem a mesterképzést Pécsett, és már határozottabb elképzelésem volt arról, hogy ki szeretnék menni, valahogy nem találtam a helyem otthon, éreztem, hogy kell egy kis környezetváltozás, egy új kihívás. Az Erasmus tökéletesen megfelel erre a célra. Bár csak 3. helynek jelölem meg Írországot, de így utólag nagyon örülök, hogy ide sikerült kijutnom, most már első helyre jelölném. Nagyon sok embert ismertem meg, akikkel kölcsönösen meglátogathatjuk egymást szerte a világban. Eközben az angol nyelvtudásom, kommunikációm rengeteget fejlődött; tényleg igaz, hogy csak akkor tanulja meg az ember, ha használja a nyelvet. Önbizalmat adott, hogy sikeresen helyt tudtam állni egymagam egy idegen országban. Nekem segített, hogy végleg elkötelezzem magam az építészet mellett. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kalandot!
Kedves András ÁOK, Képalkotó diagnosztikai analitika
2017/18
Írország, Dublin
St. James Hospital Dublin
Kedves András IV. éves képalkotó diagnosztikai analitika specializációjú hallgató vagyok és az elmúlt szemeszterben Dublinban töltöttem a szakmai gyakorlatomat. Alább kint töltött időmet kívánom bemutatni rövid szinapszisomban. Az Erasmus+ programról először felsőbb évesektől hallottam, ez afféle „szájról-szájra dalok szárnyán” módjára terjedő információ a képzési központban, ahol tanulok. Az egyetlen angol ajkú Erasmus kapcsolatunk, ennek megfelelően örömmel, és ide, s tova 3 éve készültem erre az utazásra. Tudni illik minden évben 2 hallgatót engednek ki a specializációnkról, tehát túljelentkezés esetén egy pontversenyben kell a legjobbnak lenni. Ennek megfelelően lettem hallgatói önkormányzati tag, szakkollégiumi tag, TDK tag. Minden plusz pont rendelkezésre állt. A történet tragikomédiája, hogy végül egyedül adtam be Erasmus pályázatot, tehát egyedül vágtam bele – talán életem egyik legnagyobb – kalandjába. Az eddigi években két hallgató ment ki, és az általános egyedüllét kulcsfontosságú lesz a külföldi létemet illetően.
Az utazás célja nem volt más: kinti munkavállalás megalapozása akképp, hogy mégse disznófejet aprítani emigráljak egy külföldi nagyvárosi negyedbe, hanem szellemi vágyaimat kielégítő és képességeimet meghaladó szakmámban elhelyezkedő fiatalként tudjak kint új életet kezdeni. Nehézség rengeteg adódott, a nagytöbbségük a lakótársaimmal történő együttélésből fakadt. Fellélegeztem, amikor a nekik adott depositot visszakaptam. A szállás egyéb iránt egy új építésű lakás volt havi 550 euro + rezsi költséggel. Külön öröm volt a kis kutya, akivel együtt laktam, Milly. Ezeken az adódó problémákon túllendülni csak erős lélektani jelenléttel és módfeletti rugalmassággal lehet. Minden nap kilépni egy kicsit a komfortzónából – ezzel definiálható a progresszió
Elmondható, hogy a városkép igényes és kiegyensúlyozott: hasonló – legtöbbször vörös – tégla utcafronti burkolattal tarkított 1 emeletes sorházak kis kertekkel. Amolyan „Harry Potter-like” az egész környék. Erkély nem divat, illetve a magas épületek, felhőkarcolók sem. Ellenben annál „magasabbak” a buszok! Mindegyik emeletes, ami a kíváncsi magyar imigrancinak pont kapóra jön; minden munkába utazás egy városnézés a két szintes busz tetejéről. Az étkezést én személy szerint munkahelyi kifőzdében oldottam meg, illetve otthoni főzéssel töltöttem ki a keletkező űrt pylorus tájt. A szórakozásról a házigazda ír sörök gondoskodtak, illetve az ír népzenei jegyeket mutató, pubokban szóló élőzene segített bódult állapotokban élvezni az élet apró örömeit. Ezen becsületvesztőkben tanultam meg „folyékonyan” írül beszélni:„Slainte” - azaz egészségünkre! Sajnos, mint kiderült, az írek saját nyelve holt nyelv, még ők sem beszélik, ezért ezen a ponton befejeztem az ír nyelvleckéket.
A megélhetési költségekről röviden annyit, hogy egyes statisztikákban a legdrágább, de mindenképpen az európai országok közül az első 3 legdrágább város közé sorolják Dublint. Ellenben a víz olcsó! A kormány ingyen biztosítja az ivóvizet. Ebben a bekezdésben tárgyalom az Erasmusos életet is: lévén én dolgozni mentem ki szakmai gyakorlati mobilitással az „Erasmus élet” csak üres fogalom, a szókapcsolat nem sejtet számomra semmilyen érzést. Semmiféle kontaktom nem volt semmilyen egyéb külföldi hallgatóval huzamosabb ideig. A fogadó intézmény készségesen fogadott és naprakész volt orvosdiagnosztikát tekintve. Maximálisan megkaptam azt a szakmai és szaknyelvi fejlődést, amit vártam. 3 hónapig jártam ugyan abban az kórházba, melynek eredményeképp a végére ismerősöket, cimborákat szereztem. Kedvenc helyem, a diagnosztikai osztályon a PET/CT és a helyszíni röntgen volt.
Erasmus program alatt a legjobb az volt, hogy világot láthattam és önállósodtam. A program ideje alatt egyfajta önismereti tréningen is átestem, ami rávilágított mind az erősségeimre, mind a gyengéimre. A mobilitást mindenképpen ajánlom mindenkinek 1 feltétellel: ne menjen ki egyedül! Nem véletlenül találták ki két főre eredetileg a kiutazást, idő után depresszív az ír környezet. A beszámoló pontjain sorban haladva lassan az utolsó ponthoz érve kerül tárgyalásra, hogy „Miért is ajánlanám másoknak?” Lássuk: mert ez az a plusz az életemben, amit bánnék, ha elszalasztottam volna. Személy szerint életem egyik szakmai ugródeszkájaként tekinthetek erre a szakmai gyakorlatra, ajánlani is legfőképp szakmai spektrum bővítése végett tudom.
Összességében elmondható, hogy Dublin életem élménye, és pénzben nem mérhető lehetőségeket és kulturális gazdagságot tudhatok a zsebemben. A fogadó intézmény állásajánlatával és külföldi-, itthon kamatoztatható szaktudással tértem haza. Szeretem Magyarországot és ide köt a szívem, egyenlőre azt érzem, hogy ide születtem, ezért nekem itt kell helyt állnom. Az itthoni diagnosztikai szolgáltatásrendszer attitűdjének egyik kezét nyugat, másik felét kelet fogja. Ennek megvan a szépsége és a két szemlélet ötvözésével, illetve naprakész szakmai tudásom kamatoztatásával kívánom előre mozdítani az itthoni diagnosztikai folyamatokat.